Sváb káposzta



Hozzávalók: 80 dkg sertés dagadó, 1.5 kg (Vecsési) savanyú káposzta, kb. 30 dkg füstölt kolbász, 30 dkg "A" rizs, só, bors, őrölt paprika, szemes bors;
Elkészítése: egy megfelelő méretű (12 literes) lábast zsírral kikenünk, majd pirospaprikával kevert liszttel az edényt meghintjük. Kifacsarjuk a káposztát, a levét félretesszük, majd az edény aljára kezdjük hinteni a szálakat, minél lazábban. Az apróra vágott dagadót rétegenként a káposzta közé helyezzük, majd felülre is káposztát szórunk. Vízzel felöntjük, a tetejére helyezzük a szeletelt kolbászt. Lassú tűzön főzzük 1.5-2 órán át, majd a káposztalébe áztatott tiszta rizst lecsepegtetés után az ételhez öntjük.
Újabb fél órát főzzük, figyeljünk a folyadékra is, ha kell, káposztalével töltögessünk utána. Az a jó, ha az étel nem tocsog, de nem is ég le.
Ez az étel elsősorban télen, vagy nagyon komoly fizikai igénybevétel előtt fogyasztható, magas koleszterintartalmú, ugyanakkor a C vitamintartalma jelentős!